Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár
Enchiridion Könyvtár Levéltár Kézirattár Hírek - Kiadványok Cimeliotheca Galéria
A kezdetek és a 13. század

Magyar ferences középkor

A török dúlás

A szerzetesi élet megújulása

A jozefinizmus és a 19. század

A Mariána provincia a 20. században

A Kapisztrán provincia a 20. században

A Stefanita provincia a 20. században

Az egykori Szűz Máriáról nevezett rendtartomány

Az egykori Kapisztrán rendtartomány

 A kezdetek és a 13. század

A kezdetek és a 13. század

Az Assisi Szent Ferenc által 1209-ben alapított Kisebb Testvérek rendjének tagjai Magyarországra igen korán megérkeztek. Már az 1217-es nagykáptalan elhatározta, hogy testvéreket küldenek az Itálián kívüli országokba, köztük Magyarországra is. A testvérek Anconából indultak, és egy magyar püspök segítségével eljutottak Zárába vagy Zengbe, de Magyarországra már nem, mert útjukat állták a hegyekben a horvát pásztorok, akik, a hagyomány szerint, kutyáikat rájuk uszítva és ruhájukat elvéve lehetetlenné tették továbbhaladásukat.

Az első magyarországi személy, aki a rendbe belépett, Magyar Ábrahám volt. Ő feltehetőleg a bolognai egyetemen ismerkedett meg a mozgalommal és 1221-ben Speieri Cézárral Németországban részt vett az ottani ferences közösség megalapításában. Valószínűnek tarthatjuk, hogy a hazai megtelepedéskor ő is Magyarországra jött, mert az, a sikertelen déli kísérlet után, éppen a német rendtartomány irányából történt meg.

Az első magyar ferences kolostor Esztergomban létesülhetett, minek okán a magyarországi rendházakat kezdetben esztergomi őrségként ill. rendtartományként emlegették. A rendkívül gyors magyarországi fejlődés okán joggal feltételezhető, hogy az ausztriai megtelepedéssel egy időben, 1224-ben, tehát még Szent Ferenc életében került erre sor. Későbbi időpont esetén nehezen lenne elképzelhető, hogy Cortonai Illés, a rend miniszter generálisa már 1232-ben önálló rendtartományt hozzon létre a magyarországi házakból Provincia Strigoniensis néven. Igaz, hogy 1233-ban, a beregi egyezményben, talán szokatlansága okán még nem teljes szabatossággal említik az esztergomi ferences elöljárót, de IX. Gergely pápa 1234-ben már teljesen szabályosan miniszternek nevezi.

A magyar provincia életét a tatárjárás pusztításától eltekintve, a töretlen gyarapodás jellemzi. 1270-ben 25, 1290-ben 30, 1300-ban 40, 1334-ben pedig 45 kolostorról tudósítanak az összeírások. A számbeli gyarapodáson túl elmondhatjuk azt is, hogy a magyar provincia kiváló tagokkal büszkélkedhetett ebben az időben: első provinciálisa a szent életű János testvér volt, tagjai közt említik az esztergomi misztikus laikust, Egyedet, továbbá a szintén Esztergomban élő szent életű, magiszteri fokozattal rendelkező Gallus testvért, akinek személyéhez köthetjük a rend esztergomi főiskolájának (studium generale) létrejöttét.

Ugyancsak a 13. századhoz köthető a rend és az Árpád-ház közötti szoros kapcsolat kialakítása. Valószínűnek tarthatjuk, hogy Szent Erzsébetnek is volt szerepe a testvérek magyarországi letelepítésében, de főleg testvére, IV. Béla király pártolta a rendet. Ő és felesége, Mária királyné is a világi rend tagjai lettek, és a rend esztergomi templomában temetkeztek, fiúkkal Béla herceggel együtt. Sírfeliratuk szövege az első magyar földről ismert hexameter. Béla királyt, a középkori rendi hagyomány szentként tisztelte, lányai, Boldog Jolánta, Szent Kinga és Erzsébet is klarissza apácák lettek. Unokája, Mária, az Anjou családból származó ferences Szent Lajos püspök édesanyja, de rokonságban áll az Árpád-házzal csehországi Szent Ágnes is. IV. Béla király fejedelmi ajándékokat küldött az assisi Szent Ferenc bazilikába, az unokája, nápolyi Mária által készíttetett, a magyar szenteket ábrázoló falfestmények pedig mind a mai napig láthatók a bazilika altemplomában.

IV. Béla a ferencesek közül választotta gyóntatóit, bizalmi embereit, gyakran bízta meg őket diplomáciai küldetéssel is, és több kolostor alapítását köszönhetjük neki. Példáját követték a magyar főurak is. Enélkül elképzelhetetlen lett volna a rend terjedése, hiszen nálunk nem volt olyan erős városi polgárság, mint Itáliában, ahol a ferencesség megszületett. Ezzel függ össze az is, hogy már a második generáció idején előfordulhatott állandó jövedelmek szerzése, ami lazítást jelentett a regula eredeti szigorán, de ennek mértéke semmiképpen sem hasonlítható a monasztikus rendekéhez.

A Kisebb Testvérek Rendje azonban nem csak a jövedelmek birtoklását illetően különbözött a többi szerzetesrendtől, hanem abban is, hogy részt kívántak venni a lelkipásztori munkában, mégpedig az egyház által addig elhanyagolt városi lakosság lelki gondozásában. Minthogy kolostoraik, ellentétben a lakott helyektől távolabb megtelepedő monasztikus közösségekkel, a városokban épültek, ennek megvalósítása nem volt nehéz. Mindez teljesen új volt a világi papság számára, mert a testvérek igényes lelkipásztori munkája komoly kihívást jelentett számukra.

A 13. század második felében azonban nálunk — csakúgy, mint Európa más részében — nem kis nehézségek után, betagozódtak a ferencesek a lelkipásztori munkába, és ekkortól kezdve a magyar városokhoz elengedhetetlenül hozzátartozik egy-egy ferences kolostor is. Ebben a században alakul ki a ferences templom jellegzetes formája, ami az egész középkoron át megőrizte tulajdonságait: a hosszú, a szerzetesek számára kialakított szentély a mellé épített toronnyal és a nagy tömegek befogadására alkalmas, osztatlan hajó. Soproni és pozsonyi kolostoruk és annak temploma talán a legjellegzetesebb példái ezen korai típusnak.

De nem csak a városokon keresztül jelenik meg a ferences rend a magyarság életében, hanem úgy is, hogy 1278-tól átveszi a pogány kunok térítését. Ezt a hosszadalmas munkát csak Nagy Lajos idején fejezték be, de gyümölcse nem csak a kunok megtérítése volt, hanem az is, hogy sok testvérelsajátította kun nyelvet, amiről a kun nyelvemlékeket is őrző Codex Cumanicus is tanúskodik.

A kun nyelvvel pedig nagyon jól el lehetett boldogulni a tatár birodalomban, úgyhogy sok magyar testvér bekapcsolódott a kipcsaki Aranyhorda területén folyó térítő munkába. A térítés eredményeként 1316-ban már 16 kolostor működik Tatárországban, és Magyar Johanka beszámolója szerint „…egyes vidékeken annyira megsokasodott a keresztény hívők száma, hogy becslésünk szerint vetekszik a hitetlenekével.” Magyar Illés testvér pedig a kán fiának, leendő utódjának nagy befolyású tanácsadója lett. A tatár missziónak aztán a mohamedanizmus terjedése, és az 1345–46-os magyar–tatár háború vetett véget. Ez azonban nem jelenti a magyar ferencesek missziós tevékenységének végét, mert az, az Anjou-házi királyok nyomán a Balkán felé fordult.

Impresszum -- Adatkezelési tájékoztató