Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár
Enchiridion Könyvtár Levéltár Kézirattár Hírek - Kiadványok Cimeliotheca Galéria
A kezdetek és a 13. század

Magyar ferences középkor

A török dúlás

A szerzetesi élet megújulása

A jozefinizmus és a 19. század

A Mariána provincia a 20. században

A Kapisztrán provincia a 20. században

A Stefanita provincia a 20. században

Az egykori Szűz Máriáról nevezett rendtartomány

Az egykori Kapisztrán rendtartomány

 Az egykori Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány

Az egykori Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány összefoglaló története

A Kisebb Testvérek Szűz Máriáról Nevezett Rendtartománya Magyarországon a legősibb ferences provincia. Az első magyar ferences neve Ábrahám testvér (1221) személyében ismeretes, akit Cortonai Illés testvér küldött német földre. A legvalószínűbb, hogy az első testvérek német területről 1224–27 között jöttek hazánkba Ausztrián keresztül. Források alapján tudunk, hogy 1228-ban már élnek az ország területén ferencesek.

Kezdetben Custodia Strigoniensis, majd 1239-től Provincia Hungariae néven volt ismeret a magyar ferences közösség. Addig, míg önálló tartománnyá nem lett, a német provinciához tartozott.

Az első kolostorok a Duna mentén álltak: Győr, Esztergom, Óbuda és Pozsony. Kedvező körülmény volt az ország egész területén való meghonosodáshoz, hogy IV. Béla király támogatta a rendet. A 13. század második felében a tartomány már jelentős helyet foglalt el az itáliai és más nevesebb európai provinciák mellett. Az 1260-as Narbonne-i káptalanon már nyolc őrséget tartottak számon. 1263-ban a 32 provincia közül a Provincia Hungariae a 14. helyen szerepelt. 1282-ben 43 kolostora volt a rendtartománynak.

Anjou királyaink is sokat tettek a rendért. A rendtartomány virágzásának csúcspontját Károly Róbert (1308–1342) és Nagy Lajos (1342–1382) uralkodása idején érte el. Ebben az időben a provincia tagjainak sorából kerültek ki a pápához küldött követek, a balkáni misszionáriusok és több püspökségeket is a tartomány tagjaival töltöttek be. 1379-ben az egyetemes rendi nagykáptalant is Esztergomban tartották meg.

Nem tagadható, hogy a 14–15. századra a mariánus ferencesek már jól kiépített és javadalommal rendelkező kolostorokban éltek. Ennek következménye az lett, hogy életük egyre jobban eltávolodott Assisi Szent Ferenc szellemétől. Az emberek sok helyütt csalódtak a barátokban, ezért több kolostorukat a főurak és a hívek nyomására át kellett adniuk a szigorúbb szabályok szerint élő obszervánsoknak, a cseri barátoknak. Ilyen házak voltak: Esztergom, Debrecen, Lippa, Pest, Sárospatak, Szatmár és Szeged.

A 15. században az általános hanyatlás nemcsak a világi papság körében, hanem a tartomány életében is megmutatkozott. P. Igali Fábián provinciális (1452–1477), akit az 1452-es rendi gyűlésen választottak meg, 1454-ben hirdette ki a reformokat. Az 1523-as Burgos-i (Spanyolo.) nagykáptalanon két provinciát állítottak fel Magyarország területén: a Szűz Máriáról Nevezett Provinciát és az Üdvözítőről Nevezett Rendtartományt. Az eredeti konventuális tartomány jogutódja a Mariana Tartomány, az obszerváns vikáriátusé pedig a Szalvatoriánus Provincia lett. 1655-ben a Mariana provinciából kiváltak a Pécs és Zágráb környéki kolostorok, és létrejött a többnyire horvát és szlovén összetételű Szent Lászlóról Nevezett Provincia. Az Üdvözítőről nevezett tartományból 1640-ben alakult meg az erdélyi ferences őrség. Az 1729-es milánói nagykáptalan emelte provinciai rangra az erdélyi őrséget Szent István Királyról Nevezett Rendtartomány néven. Az ötödik magyarországi provincia az 1757-ben a bosnyák tartományból kivált Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Provincia.

A küzdelmekkel teljes 16. század az egykor hírneves magyar ferences tartományt (Provincia Hungariae), amely az egész országot egybefogta, a török hódítás és a protestáns hitújítás terjedése, kegyetlen üldözése és erőszakoskodása következtében szinte teljesen letarolta, és egészen az ország nyugati részére szorította. A káptalan adatai még a tartománynak 10 őrségben 70 kolostoráról és 1172 szerzeteséről tesznek említést. 1606-ban a toledói nagykáptalan már csak 5 kolostort ismert: Pozsonyt, Sopront, Ormosdot (Frideau), Nagyszombatot és Varasdot. Ebben az öt házban is mindössze 30 szerzetes élt.

A 17. században a tartomány újjáéledése a kicsiny kolostoroknak, a sok elmélkedésnek, a buzgó imádságnak és a szigorú, fegyelmezett életnek köszönhető. A provincia 20. század elején létező kolostorainak alapját ebben az időben rakta le. Pozsony, Nagyszombat, Nyitra és Szombathely a régi helyükön újra fölvirágoztak. Esztergom, Kismarton, Székesfehérvár, Németújvár, Szentkatalin, Szentantal, Sümeg, Pápa, Veszprém, Búcsúszentlászló, Érsekújvár, Malacka, Boldogasszony, Pest, Andocs, Simontornya és Komárom rendházai egymás után épültek.

A 18. században a barokk katolicizmust fölváltotta a fölvilágosodás. Ez magában rejtette azt a törekvést is, hogy az egyház életét is az állam befolyása és irányítása alá vonja. Míg Mária Terézia a Mariana Provinciának 1770-ben 28 kolostort engedett fenntartani 953 szerzetes számára, addig ezt fia, II. József felülvizsgálta és feloszlatott 9 házat (a szentkatalinit, a sopronit, a győrit, a budavárit, a keszthelyit, a mesztegnyőit, a Kismarton-kálváriait, a komáromit és az Esztergom-vízivárosit), a létszámot pedig 368 főben (326 pap és 42 testvér) állapította meg.

A 19. század végén, 1884-ben megindult a jozefinizmus szellemének kiküszöbölése, a szerzetesi fegyelem megújítása. 1888-ban hét testvér jelentkezett, hogy vállalkoznak Szent Ferenc szellemét magyarázat nélkül (sine glossa) megélni. Ez a Malackán megindult új lelki áramlat kitört zártságából, és 1898. július 14-én a generális fölállította a Nagyszombati Kommisszáriátust, melynek élén P. Ozorai Izidor állt, és kormányzata alá tartozott Nagyszombat, Malacka, Szombathely, Székesfehérvár és Szakolca (Salvatorianus ház).

A ferences család életében jelentős volt az 1897. esztendő. XIII. Leó pápa, aki nagy tisztelője volt Szent Ferencnek, a Felicitate quadam kezdetű enciklikájával 1897. október 4-én a rend négy ágát (reformált, sarutlan, rekollektus és obszerváns) egyesítette Ordo Fratrum Minorum néven. A generális, Lauer Alajos 1898-ban Budára összehívta a magyarországi tartományfőnököket, akik a tárgyalás során egyöntetűen kifejezték ellenállásukat a reformmal szemben. A tartományokban kiválasztott házakat, amelyekből az ún. komisszáriátusokat hozott létre, amelyekben átvették az új szabályokat: a Mariana tartományban Nagyszombatban, a Szent István tartományban Vajdahunyadon, a Kapisztrán Szent János tartományban Bécsben és a Szent László tartományban Zágrábban.

Mivel a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Tartomány nem fogadta el a reformot, a Szent Lászlóról nevezettben pedig viszálykodások dúltak, ezért e két provinciát megszüntették, s 1900. június 3-án kiadott rendelet értelmében a magyar tartományok új beosztást nyertek. Ekkor került a Mariana Rendtartományhoz a szalvatoriánusoktól Szakolca, Galgóc, Pruszka, Körmöcbánya, Beckó, Okolicsnó, Zsolna és Trsztena, továbbá a ladiszlaiták házai közül Segesd, Nagykanizsa és Nagyatád. Ugyanakkor a simontornyai kolostort az új beosztású kapisztrán tartományhoz sorolták, így a Mariana tartománynak 29 rendháza lett.

Délvidéken a Ladislaita és a Kapisztrán tartományok házaiból létrehozták a horvát nyelvű Szent Cirill és Metód Provinciát. Az első világháborút követően, 1924 februárjában a tartomány északi kolostorait az újra felállított, most már szlovák Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Provinciához csatolták. A Mariana Provinciának 15 háza maradt.

1926-ban új alapítás történt Zalaegerszegen, 1940-ben Kapuváron és Kiskanizsán, 1946-ban Pestszentlőrincen, majd 1947-ben Káptalanfüreden.

1938-ban Csehszlovákiából egy rész — Érsekújvár és Szentantal — az I. bécsi döntés következtében visszakerült hazánkhoz.

Az ausztriai Szent Bernardin Provinciához 1939. március 20-án csatolták el Kismartont, Németújvárt és Boldogasszonyt. 1948. március 27-én a felvidéki házak is visszakerültek a szlovák tartományhoz.

1950-ben a rendtartományt, mint sok más szerzetesrendet az 1950/34. számú rendelettel az Elnöki Tanács feloszlatta. Csupán azok működhettek szerzetesként, akik vállalták a tanítást. Magyarországon nyolc gimnázium maradhatott a szerzetesek — így Esztergom és Szentendre a ferencesek (kapisztránus) — irányítása alatt. Az üldözés éveiben sokan fizikai munkásként dolgoztak, mások egyházmegyei szolgálatban éltek. Többen maradtak a tartomány tagjai közül az esztergomi gimnáziumban, mint tanárok.

1950-ig Andocs, Búcsúszentlászló, Budapest, Pestszentlőrinc, Esztergom, Káptalanfüred, Kiskanizsa, Nagykanizsa, Nagyatád, Sümeg, Káptalanfüred, Pápa, Szombathely, Kapuvár, Segesd, Pápa, Veszprém és Székesfehérvár adott otthont a tartomány tagjainak. A föloszlatás előtti évben (1949) 272 tagja volt a provinciának.

A Tartomány 1989-ben újra megkezdhette működését. 1989 őszén Róma vizitációt rendelt el a Provinciában. A vizitátori tisztségre P. Ulrich Zankanellat, az osztrák Szent Bernardin Tartomány tagját kérte fel a Generális.

A rendi vezetés úgy engedte meg a tartomány újjáéledését, ha a nevelést a megerősödésig a Kapisztrán Szent János és az erdélyi Szent István király tartományokkal közösen oldja meg. A Provincia jelöltháza Budapest és Zalaegerszeg. A noviciátus 1993 júniusáig Esztergomban volt, s ezt követen átkerült Szécsénybe. Itt a három magyar nyelvű provincia növendékei együtt készülnek a szerzetesi életre. A noviciátust követően az első két évben Szegeden, a Juniorátusban nevelődnek a testvérek, ezt követően pedig a pesti ház ad számukra otthon. A tanulmányaikat a Saphientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végzik a növendékek.

Az első kolostor és templom, amit visszakapott a Provincia, a sümegi volt. A szombathelyi plébániát 1989. szeptember 1. óta újra a tartomány látja el. Ezt követi szeptember 8-án a búcsúszentlászlói, majd szeptember 15-én a zalaegerszegi templom átadása. Ugyanebben az évben kapta vissza a Rendtartomány a segesdi rendházat. A budapesti központi templomot és házat 1990 őszén kapta vissza a Tartomány. A pestszentlőrinci ház lelkészség, melyet P. Kovács Kalliszt látott el 1994 nyaráig, amikor is a rendtartomány átadta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének. 2002. december 31-én a rendtartomány a búcsúszentlászlói kegytemplom gondozását meghatározatlan időre a veszprémi főegyházmegyére bízta.

Impresszum