A Mariána Provincia a 20. században

A mariana provinciát az I. világháborút követő történelmi változások újra súlyosan érintették. Elveszítette felvidéki magyar és szlovák rendtagjait, mind a három nevelő központját: noviciátusát, szeráfi kollégiumát és teológiáját. Nem kisebb veszteségnek számít a rendtartomány pozsonyi központi levéltárának elvesztése. Ennek ellenére a talpra állás biztos úton haladt. 1931-ben megnyitotta Esztergomban a Szent Antal Kollégiumot és Gimnáziumot, amely kifejlődve az ország katolikus gimnáziumai között az élvonalba kerül. Új teológiát épített Szombathelyen és noviciátusát is sikerült megfelelően berendezni Búcsúszentlászlón. A hivatások sem maradtak el: a II. világháború után a tartományi névtár szerint 1948-ban a rendtartománynak 272 tagja volt, ebből 137 volt pap, 34 klerikus, 101 dolgozó testvér. A rendtagok 17 rendházban élték az evangéliumi életet Szent Ferenc regulája szerint (Budapest, Székesfehérvár, Szombathely, Pápa, Veszprém, Sümeg, Búcsúszentlászló, Nagykanizsa, Esztergom, Andocs, Felsősegesd, Nagyatád, Zalaegerszeg, Kapuvár, Káptalanfüred, Kiskanizsa, Pestszentlőrinc).

1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács rendelete megvonta a magyarországi szerzetesektől a működési engedélyt. A későbbi megegyezés szerint az új politikai hatalom a rend tagjaira bízta két engedélyezett katolikus gimnázium vezetését. Egyiket Esztergomban — amely már működött —, a másikat Szentendrén, amelyet szinte a semmiből kellett létrehozni. Az első tanári és nevelői karban mindkét tartomány tagjait megtaláljuk. Az egyházi/vallási ügyekben felelős kormányzati szerv, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), hivatkozva az Elnöki Tanács 1950. szeptember 7-i döntésére, sem a Mariana, sem a Kapisztrana Rendtartományt nem nevezte többé nevükön és nem idézte nevükön leirataiban. A ferencesekre bízott két katolikus gimnázium nevelői karának biztosítására „új rendi egységet” állított fel: Szent Ferenc Rendjének Magyarországi Rendtartománya elnevezéssel. Így idézi e kor két hivatalos magyar egyházi kiadványa is, az 1982-ben publikált Esztergomi Schematizmus és 1984-ben Lékai László esztergomi bíboros érsek előszavával megjelent Magyar Katolikus Almanach, megadván hivatalos latin nevét is: Provincia Fratrum Minorum in Hungaria. Az engedélyezett rendházak névsorában csak azok nevei szerepelhettek, akiknek az ÁEH működési engedélyt adott. Az utánpótlás biztosítására előbb évenként csak kettő novíciust engedélyezett, később a bencés és a piarista rendtagokhoz hasonlóan, a hivatásukra készülő klerikusok számát globálisan állapította meg. A működési engedélyt az ÁEH bármikor visszavonhatta, s akkor a tartományfőnök köteles volt a „büntetett” rendtárstól megválni. A működési engedéllyel rendelkező rendtagok is csak az ÁEH engedélyével választhatták meg a tartományfőnököt. Róma természetesen a két rendtartomány eltörlését és szigorú állami felügyelet alá való helyezését nem fogadta el, ezért a hivatalos rendi statisztikákban (Acta Ordinis) és a Vatikáni Szerzetesi Kongregáció kimutatásaiban a két rendtartomány neve továbbra is szerepelt 39 éven át, szigorú következetességgel. A kommunizmus bukása után az 1950-es tiltó rendeletet 1989. augusztus 30-án az akkori Németh-kormány visszavonta. A mariana rendtartomány újra megkezdte működését. Az újjáépítés megkezdődött, bár világos, hogy 40 esztendő pusztítását rövid idő alatt helyrehozni nem lehet. De tudjuk a Bibliából: A megnyesett fa mindig kizöldül.