Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár
Enchiridion Könyvtár Levéltár Kézirattár Hírek - Kiadványok Cimeliotheca Galéria
A kezdetek és a 13. század

Magyar ferences középkor

A török dúlás

A szerzetesi élet megújulása

A jozefinizmus és a 19. század

A Mariána provincia a 20. században

A Kapisztrán provincia a 20. században

A Stefanita provincia a 20. században

Az egykori Szűz Máriáról nevezett rendtartomány

Az egykori Kapisztrán rendtartomány

 A jozefinizmus és a 19. század

A jozefinizmus és a 19. század

A magyar ferencesség történetében a 18. század II. József trónra lépéséig tart. Noha a szerzetes rendeket feloszlató rendeletei a ferenceseket csak enyhe mértékben érintették, hatásával hosszabb távon kell számolnunk, amit majd csak a 19. század végi reform próbál megszűntetni. A rendeletek természetesen csak a dolog egyik oldalát jelentik. Általában a közgondolkodás változott meg. Már említettük, hogy nem volt annyira szükség a ferencesekre a lelkipásztori munkában, és erre szívesen hivatkoztak mind a püspökök, mind az uralkodók. A felvilágosodott törekvéseknek természetesen útját állták a — még az egyházon belül is autonómiát élvező — szerzetesrendek. Tagadhatatlan az is, hogy erejét veszítette, és bizonyos mértékben kiüresedett a barokk jámborság is, és a ferencesek is koruk gyermekei voltak, amit a kapisztránus Martinovics Ignác esete is mutat.

II. József noha nem oszlatta fel, mindenesetre szűkítette a ferencesek mozgásterét is. A reformáció óta először történt meg kolostorok elvétele. A mariánusok elveszítették 7, a szalvatoriánusok 5 kolostorukat, ladiszlaiták házainak száma is 19-ről 15-re csökkent. A stefaniták és a kapisztránusok aránylag simábban megúszták. (A kapisztránusok ekkor kerülnek a mai Batthyány térről a mai Margit körútra.) A század folyamán a kapisztránusokhoz 1825-ben 4 alsóausztriai kolostort, 1851-ben pedig a régi bolgár provinciával való egyesülés eredményeként 8 erdélyi és havasalföldi kolostort csatolnak, melyek nagy részétől hamarosan megszabadulnak.

A területi veszteség tehát nem olyan mérvű, hogy lényegesen befolyásolta volna az életet. E tekintetben súlyosabbak voltak azok a rendeletek, amelyek beleavatkoztak a kolostori életbe. Először is megtiltották a római egyetemes főnökkel való kapcsolattartást, és fegyelmi kérdésekben a megyéspüspököknek rendelték őket alá. Beleszólt a rendi hivatalok betöltésének módjába, szűkített az elöljárók jogkörét, akikkel szemben a püspökhöz lehetett fellebbezni. De talán a legsúlyosabb következményekkel az járt, hogy a novíciátusokat és rendi studiumokat bezárták, és a növendékeknek teológiai tanulmányaikat az ún. központi szemináriumokban kellett végezniük, ahol a császártól kinevezett, felvilágosodott szellemű tanárok oktattak. Ezek nem egyszer tették gúny tárgyává a szerzetesi életet. Így érthető, hogy a növendékek egy része, nem igazán ismerve a szerzetesi életet, tanulmányai befejeztével nem tért vissza szerzetesi közösségébe. A szerzetesi ruházat megváltoztatása ezek után talán a legkevesebb volt.

Érzékenyen érintette a rendet az is, hogy II. József feloszlatta a vallásos egyesületeket, melyeknek pozitív szerepéről már volt szó, és vagyonukat lefoglalta. Ugyanígy megtiltotta a zarándoklást is, vagy legalábbis erősen korlátozta. Érdekesen játszották ki a mátraverebélyiek ezt a rendeletet, mert fürdőt építettek Szentkúton és így tovább folyhatott a zarándoklás, gyógykezelés címen, noha Szentkút vize olyan hideg volt, hogy azt előbb meg kellett melegíteni, hogy abban fürödni lehessen.

Mindezek hatására, noha a külső keretek megmaradtak, lassan átalakult a rend. Az aszketikus vonások helyett inkább a nyárspolgári életforma uralkodott el, ami leginkább a szegénység területén volt tetten érhető. Egyre inkább belemerültek a környező világba, a klauzúra teljesen értelmét veszítette. A gimnáziumi tanítás is inkább kárára volt ekkor a rendnek, mint hasznára, mert a középiskolai tanárok állami fizetést kapván óhatatlanul nagyobb önállóságra tehettek szert.

Egyébként az 1840-es években, a minorita gimnáziumokat is beleszámolva 26 gimnáziumot vezettek a ferencesek, akik közül pl. Albach Szaniszló, Gegő Nicefor stb. még tankönyveket is írtak. A ferences oktatási intézmények számának csökkenése a század második felében következett be, mivel a rend nem rendelkezhetett az iskolák fenntartásához szükséges célbirtokkal, sem más forrással, anyagi nehézségekbe ütközött a rendtagok egyetemi képzése, és a gimnáziumok 6 ill. 8 osztályossá bővítése. Más választás nem lévén végül is 1903-ra feladták valamennyit.

Mégis méltatlanul feledkeznénk meg sok kiváló ferencesről, aki az adott korban a körülményekhez képest kiemelkedően teljesítette feladatát. A teljesség igénye nélkül említsünk csak meg néhányat közülük. A mariána provincia egyik legkiemelkedőbb tagja, a reformkor híres szónoka, a földrajz tudós és botanikus Albach Szaniszló, akit Gemelli a magyar Lacordaire-ként emleget; vagy Dank Agáp, aki mint házfőnök a pesti kolostor kriptájába temette el gr. Batthyány Lajost, az első magyar miniszter elnököt, de ő volt a magyar nyelvű népmissziók kezdeményezője is 1853-ban.

Nem említettük, de a ferencesek mindvégig az 1848/49-es szabadságharc mellett álltak, és közülük többen tevőlegesen is bekapcsolódtak akár a politikai életbe, akár a harcokba, mint katona lelkészek. (P. Erdős Aurél, Haraszti Jakab, és Erdős Apollinár, akik a gyöngyösi teológiáról álltak be a felkelők közé, vagy a később kivégzett Gasparics Kilit.) A pesti ferences rendház sok tekintetben a szellemi élet központja volt, gondoljunk csak Liszt Ferenc kötődésére. A században jelesebb történetírók voltak Farkas Szerafim, Balázsovits Odorik, Nyűrő Zsigmond. A szalvatoriánusok közül kiemelkedik Pap Melchizedek és Karcsu Arzén, akik nemcsak az MTA tagjai voltak, hanem Arzén atya ismert lelki író is. Úgymint Farkas Bernardin, Szegedi Kilit, Kudelka Gellért, vagy a kiváló matematikus Szentesi Gergely. A stefaniták közül ki kell emelnünk Varga Kelemen magisztert, a szigorú életet élő Dávid Antalt és Boga Konstantint. Jellemző, hogy Csíksomlyón 1857-ben tanító- és kántorképző intézetet hoztak létre a ferencesek, mely a kiváló orgonista, ének- és zenetanár, P. Simon Jukundián vezetésével működött első 25 évében, és 1903-ig több mint 500 tanítót és kántort képzett. A kapisztránusok közül már említettük Pavich Imrét, aki sok dokumentummal gazdagította budai levéltárunkat, és Pávicsevich Józsefet. Jakosity József nevéhez fűződik a budai kolostor felállítása, mely a reformkor elején a maga 8000 kötetével a magánkönyvtárak között a legnagyobb volt Budán. Katancsich Péter hatása meghatározó volt a horvát irodalmi nyelv és helyesírás kialakulásában, aki a Szentírást bosnyák dialektusban fordította horvát nyelvre 1809-ben. De e század szülötte a híres történész, Fermendzsin Özséb is.

Impresszum