Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár
Enchiridion Könyvtár Levéltár Kézirattár Hírek - Kiadványok Cimeliotheca Galéria
A kezdetek és a 13. század

Magyar ferences középkor

A török dúlás

A szerzetesi élet megújulása

A jozefinizmus és a 19. század

A Mariána provincia a 20. században

A Kapisztrán provincia a 20. században

A Stefanita provincia a 20. században

Az egykori Szűz Máriáról nevezett rendtartomány

Az egykori Kapisztrán rendtartomány

 A török dúlás

A török dúlás. Élet a szétdarabolt országban

A 16. század első két évtizede még a virágzás képét mutatja, de nem kell hozzá száz év, és mindkét provinciának csak 2–3 háza marad. E pusztulás okai a török uralom állandósulása, és a hitújítás elhatalmasodása.

A mohácsi csatát követően a törökök kíméletlen következetességgel folytatták az ország elfoglalását. A hadak útjába eső területeken pedig feldúlták a kolostorokat, elűzték, vagy megölték a szerzeteseket. A zavaros közállapotokat természetesen mások is kihasználták. 1526–1563 között a gyöngyösi nekrológium több mint száz szalvatoriánus vértanú haláláról tudósít. Jellemző, hogy ennek a provinciának a töröktől megszállt területeken két házában is folyamatos volt a ferences jelenlét, mégpedig Gyöngyösön és Szegeden, kisebb megszakításokkal pedig Szécsényben, sőt az 1640-es években még Kecskemétre is visszatelepültek. Ezekbe a kolostorokba menekítették sok elpusztult rendház értékeit, könyveit. Így alakult ki a gazdag gyöngyösi és szegedi könyvtár. Ezek a kolostorok voltak a hódoltsági területeken a katolikus hitélet központjai, és az innét kirajzó ferencesek több száz falu lelki gondozását végezték. (1675-ben pl. a gyöngyösiek 300 községét!) Gyakran ferencesek voltak a hódoltság alá eső területek püspökségeinek helynökei is. De nemcsak lelki gondozást végeztek, hanem gyakran testi orvoslást is, füves kerteket és gyógyszertárakat tartva fenn kolostoraikban, melyekről már a 15. századból való és később is mindig frissített Herbáriumok tanúskodnak. A szegedi kolostor egyik feljegyzése, ami szerint a paprikát a váltóláz kezelésére használták, terelte Szentgyörgyi Albert figyelmét is a paprikára és a benne lévő C vitaminra. Érdekes tendencia volt továbbá az is, hogy a török pusztítás nyomán az ország bensejébe áramló délszláv lakosságot követték papjaik is, katolikusok esetében a ferencesek. Ez a már török alattvaló bosnyák ferencesek újbóli megjelenését eredményezte az országban, akik szabadon jártak-keltek. (Nem voltak kém gyanúsak.) Tőlük is tanulva kértek pl. a gyöngyösi testvérek oltalomleveleket, ún. fermánokat az egri és a budai basától, a kassai főkapitánytól és az erdélyi fejedelemtől, hogy mikor melyikre van szükségük, azt használhassák szabad mozgásuk érdekében. Számtalan veszéllyel fenyegető, nehéz élet volt ez.

Nem volt sokkal könnyebb a helyzet a királyi Magyarországon sem, mert a hitújítás miatt itt is napirenden volt a kolostorok kirablása, elfoglalása, lakóinak elűzése vagy legyilkolása. A cuius regio eius religio gyakorlata sok helyütt nem kívánatos személyekké tette őket. 1605-ben a mariánusoknak már csak a pozsonyi, soproni és varasdi házuk volt meg, de ezeket is fenyegette Bocskai.

Erdélyben, a vallási türelmére büszke fejedelemségben is sokat szenvedtek a ferencesek. Czibak Imre és Fráter György halála után a mariánusoknak végleg el kellett hagyni a Tündérkertet, a szalvatoriánusoknak pedig csak a Csíksomlyói házuk maradt meg, de ezt is elfoglalással fenyegette János Zsigmond. A csíki katolikusok végül is megállították a reformációt fegyverrel rájuk kényszeríteni akaró csapatokat 1571-ben, s ennek emléke a csíksomlyói pünkösdi búcsú, amely mára már szinte közös nemzeti ünnepe erdélyi katolikusnak és protestánsnak egyaránt.

A 17. század minden borzalmát leszámítva a mélypont utáni újrakezdés százada. Egyrészt Pázmány Péter, az esztergomi érsekek és a katolikus főurak támogatásának köszönhetően emelkedni kezdett a ferences kolostorok és a szerzetesek száma, akiknek fontos feladatuk volt a rekatolizáció során tízezrével a katolikus egyházba visszakerülő jobbágyok lelki ellátása. Másrészt nem csak támogatták a rendet, hanem pl. a mariánus provinciába több előkelő személy is belépett, aki aztán hathatósan tudta képviselni a rendtartomány ügyeit magasabb körökben is, úgyhogy a mariánusok kolostorainak száma 1640-ben már elérte a húszat, a szalvatoriánusoké pedig a század végére a huszonötöt. Eközben nemcsak számbelileg gyarapodtak, hanem 1629-ben a szalvatoriánusok, 1659-ben pedig a mariánusok csatlakoztak az ún. szigorúbb obszervanciához. Ennek jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, a bizonytalan és szerzetes-ellenes légkörben a testvérek szántóföldet műveltek, állatokat tartottak, de a reform értelmében ezekről le kellett mondaniuk.

Ugyancsak előremutató lépés volt, hogy bár nem könnyen, de rendezni tudták a két provincia határát is. Mint már említettük, a történelmi fejlődés következtében a két rendtartomány kolostorai egymás közé ékelődve helyezkedtek el. A török kiűzése után még bonyolította a helyzetet, hogy a régi magyar provincia obszervánsoknak átadott házaira mindkét fél igényt tartott. Ezt a vitát rendezte az ún. Decretum Lazarianum mely Antonio Lazari atyának azt a döntését tartalmazta, hogy a Szakolca–Nyitra–Vác vonaltól délre eső területek rendházai a mariánusoké, az északra és keletre esők a szalvatoriánusoké. Voltak azonban ebben a században más területi-szervezeti változások is. A mariánus rendtartomány horvátországi, szlavóniai és dél-dunántúli házaiból 1655-ben kusztódia, 1661-ben pedig provinciaként Szent László király oltalma alatt létrejött a horvát rendtartomány (ladiszlaiták). Említettük azt is, hogy a bosnyák ferencesek Magyarországra betelepülő népükkel együtt ismét észak felé terjeszkedtek. S noha a Decretum Lazarianum megtiltotta nekik, hogy a Drávától északra is legyen házuk, délszlávok lévén, jó összeköttetésük volt a haditanáccsal és a birodalom vezető katonai köreivel, (vö. a pozsegai guardián Ibrahimovics Lukács, akit csak így emlegettek: „Lukács atya, a sólyom” szolgálatai a felszabadító háborúk során) és így el tudták érni, hogy a század végén már 14 rendházuk volt a Drávától északra, Boszniában pedig csak három. Ezzel a bosnyák provincia számottevő tényezője lett a magyarországi katolikus életnek, és a 18. század folyamán a Drávától északra eső házaiból alakult meg a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartomány (kapisztránusok). Ugyancsak ebben a században önállósult az erdélyi ferencesség is, mely 1640-ben Szent István király neve alatt önálló kusztódiává lett, és lassan terjeszkedésnek indult a székely földön, majd a következő században Erdély többi részén is. Jeles iskola működött Somlyón már 1590 előtt, mely híres gimnáziummá lett.

A században kezdődik meg a rendi studium generálék fölállítása is. Így a mariánusok 1639-től Nagyszombatban, a szalvatoriánusok 1688-tól Kassán, a ladiszlaiták 1670-től Zágrábban, a stefaniták pedig Csíksomlyón 1671-től kezdik meg a növendékek rendszeres teológiai képzését. Az itt folyó képzés magával hozza a könyvnyomtatás fellendülését is, ami még inkább kiteljesedik a következő században. Ebben az időben tevékenykedik a század híres polihisztor ferencese Kájoni János is, akinek Cantionale Catolicuma korszakos jelentőségű.

Impresszum