Konventualizmus és obszervancia: a magyar ferences középkor

A 14–15. századra a magyar társadalomba beilleszkedő ferencesség továbbra is megbecsülésnek örvendett az mind uralkodók, mind a társadalom részéről, és valóban jelentős teljesítmények is fűződnek nevükhöz. Elég, ha arra gondolunk, hogy tovább nőtt a ferences kolostorok száma, hogy több ferences bíboros is támogatta Károly Róbert trónra kerülését, hogy Kétyi (Egri) János provinciális Nagy Lajos király bizalmasa volt, és hogy a király IV. Béla mellé, az esztergomi kolostorba szándékozott temetkezni, hogy Erzsébet anyakirályné alapítja az ország egyik legjelentősebb kolostorát, az óbudai klarissza monostort, hogy a ferencesek valósítják meg az Anjou királyok balkáni térítési szándékait. De tudományos téren is van mit felmutatniuk. Az említett János testvért tartják a Képes Krónika egyik írójának; ebben a században keletkezett a legrégibb fennmaradt magyar nyelvű könyv, a Jókai-kódex, mely Szent Ferenc legendák gyűjteménye, és amely ferences fordító munkája; említhetjük azt is, hogy már a 13. században megfordulnak magyar ferencesek a párizsi egyetemen, a 14. században pedig a rend 21 pápai privilégiummal rendelkező iskolája között van a váradi is, ahonnét tanulókat lehetett küldeni Párizsba. 1411-ben pedig tanulócsere egyezmény jön létre a strassburgi ferences rendtartomány és a magyarországi között, melynek keretében kölcsönösen küldhetnek növendékeket Strassburgba ill. Esztergomba. Gyönyörű, reprezentatív templomok és kolostorok épülnek ebben az időben is, melyek közül kiemelkedik a keszthelyi templom festett szentélye, és szécsényi kolostor káptalanterme.

Mindezek ellenére a magyar ferencesség sem tudta magát kivonni azon hatások alól, melyek Európa szerte a vallási élet és a szerzetesség válságát okozták. Ezek a nagy nyugati egyházszakadás, a pápaság ún. avignoni fogsága után, a száz éves háború, és a pestis járványok. Mindezekhez társult az individualista szemlélet, az egyéni ambíciók, a fegyelem lazulása, világiak bejárása a kolostorba és beleszólása annak életébe, a ferences renden belül a pénz használata és gyűjtése (amiért a már említett János testvért megfosztották miniszter provinciálisi hivatalától,) a már korábban említett állandó jövedelmek és kisebb ingatlanok szerzése. Életvitelük a lazább, ún. konventuális árnyalathoz tartozott. Ezek hosszú időn át nem tűntek fel, mert lelkipásztori teendőiket lelkiismeretesen ellátták. Ez és a fentebb említett eredmények továbbra is fenntartották megbecsülésüket, hiszen nem volt más, amihez hasonlítani lehetett volna életüket. Amikor azonban megjelent az országban egy reformált ferences közösség, az ún. obszervánsok, rögtön volt mihez hasonlítani az itteni testvérek életét, és rögtön szembeszöktek életük visszásságai.

Az obszervancia nem közvetlenül Itáliából érkezett Magyarországra, hanem a bosnyák vikária közvetítésével, amely a balkánon élő patarénok, más néven bogumilok megtérítésére szervezett missziós közösségből alakult ki. Károly Róbert támogatta ezt a régóta tervezett missziót, mivel a Bosznia a magyar imperium érdekkörébe esett, és ezért fogadta Gerardus Odonis miniszter generálist 1339-ben Visegrádon. Mivel a helyi adottságok nem tették lehetővé a szokásos konventuális életet, már az obszerváns reform előtt két évtizeddel úgy éltek a bosnyák vikária tagjai, hogy később minden nehézség nélkül be lehetett vezetni az obszerváns szokásokat. (Innét ered az a magyar rendi krónikában is fellelhető hiedelem, hogy a bosnyák misszió testvéreitől ered az obszervancia.) A Boszniában uralkodó bizonytalan viszonyok miatt szükséges volt, hogy a missziósoknak, legyen egy szilárd bázisuk, ahová szükség esetén vissza tudnak vonulni. Így jött létre az első kolostoruk Magyarországon, Diakováron, és ezt követte a többi, főként miután Vlajkó havasalföldi vajda 1369-ben elfoglalta Észak-Bulgáriát, és az eddig itt tevékenykedő missziósok a dél-magyarországi ortodoxok között láttak munkához. A cseri barátok, ahogyan ekkor nevezték őket, egyre beljebb kerültek az országba. Térítő tevékenységet folytattak a délvidéki husziták között is, és mint lelkipásztorok, jöttek a török nyomás elől északra, a Magyar királyság területére húzódó délszláv lakossággal. Mindezt még a bosnyák vikária keretében tették. Ez végül is már oly nagy területet ölelt fel, és olyan nagy arányúvá vált benne a magyar elem, hogy 1448-ban a magyarországi részeket önállósították, Bácsai vagy Kenyeres Fábián vezetésével. Ekkor már annyi helyen megtelepedtek, és annyira ismertté vált életük, hogy a régi magyar provincia számára kellemetlen összehasonlítgatásra adtak alkalmat, és a konventuális irányzathoz tartozó testvérek körül hirtelen megváltozott a légkör. Hiszen például a ténylegesen megtartott szegénységi fogadalom révén közel kerültek az egyszerűbb néprétegekhez, maguk is gyakran a mezővárosi polgárság köréből kikerülve, és így hatékonyan tudtak közreműködni pl. keresztes hadak toborzásában is. Ez a segítség pedig igen csak jól jött az ország védelmét szem előtt tartó uralkodóknak, és éppen ennek köszönhetően szoros kapcsolat alakult ki a Hunyadi- ház és az obszervánsok között. Számos testvér vett részt már Zsigmond király török ellenes harcaiban, többen elestek a várnai csatában is, de a legismertebb tettük Kapisztrán Szent János vezetésével, az 1456-os nándorfehérvári győzelemmel végződő keresztes had toborzása volt.

Mindezek fényében érthető, miért érintette a konventuális régi magyar provinciát, az obszervánsok megjelenése. Az elégedetlenség azonban nem állt meg a szóbeli kritikánál. Először 1444-ben, aztán még két ütemben arra kötelezik őket, hogy legfontosabb kolostoraikat (köztük a budait, a pestit és az esztergomit) adják át az obszervánsoknak. Ez válaszút elé állította a konventuálisokat: vagy kiszorulnak az országból, vagy ők is az obszerváns reformok szerint élnek. Végül is Igali Fábián provinciális 1454-ben kiadta a rendtartomány megreformálását célul kitűző szabályzat gyűjteményét, és hosszú provinciálisságának köszönhetően érvényre is juttatta azt. Így megszilárdítva a fegyelmet, helyre állt a provincia tekintélye is, úgyhogy a század vége felé már új kolostorokat alapítottak is. Segösdi Lukács provinciális pedig elérte, hogy 1517-ben a régi magyar rendtartomány is az obszerváns famíliába tartozzék. Ezzel az a sajátságos állapot jött létre, hogy két obszerváns rendtartomány létezett az országban, de ezek földrajzilag nem különültek el egymástól, hanem területeik egymáséba ékelődtek. Végül, hogy a két rendtartományt meglehessen különböztetni, az 1523-as burgosi nagykáptalanon mennyei pártfogójukról nevezték el. Ekkortól fogva a régi magyar (egykor konventuális) rendtartományt Szűz Máriáról elnevezett rendtartományként (mariánusok), a bosnyák vikáriátusból kivált eredeti obszerváns provinciát pedig a Legszentebb Üdvözítőről elnevezett rendtartományként (szalvatoriánusok) említik. Egy ebből az évből származó kimutatás szerint a szalvatoriánus provinciának 70 kolostorban 1472 tagja volt, míg a mariánusok 30 kolostorban hozzávetőlegesen feleannyian voltak.

A szerzetesi élet megszilárdításáért tett erőfeszítések hatékonynak bizonyultak, igen jelentős személyiségeket hoztak napfényre, sok remekművet teremtettek a szellemi élet és a képzőművészet terén is, de rendkívül jelentős társadalmi hatással is bírtak. Ugyanakkor a később bekövetkező események gyökerei is ide nyúlnak vissza. Elsőként azt említjük meg, hogy Igali Fábián nem csak szabályokat hozott, hanem fel akarta eleveníteni a rendalapító alakját is, hogy a testvérek előtt vonzó példaként álljon, és benső késztetést érezzenek mindhűségesebb követésére. Ezért állított össze egy legenda gyűjteményt is, mely 1504-ben Velencében nyomtatásban is megjelent. A kötetet joggal tartjuk a magyar provincia saját hagyományokon alapuló gyűjteményének ún. provinciai könyvének. Szalkai Balázs, a bosnyák vikáriátus első magyar származású vezetője krónikaírásba kezdett. melyet később többen folytattak és amit ma obszerváns krónika néven ismerünk.

A 15–16. század fordulóján él és dolgozik a magyar skolasztika legismertebb alakja, Temesvári Pelbárt (†1504), akinek prédikációs gyűjteményei 1526-ig 90 kiadást értek meg külföldön. Ezzel mindmáig ő az a magyar író, akinek műveit legtöbbször adták ki külföldön. Pelbárt zsoltármagyarázatait Laskai Osvát fejezte be, de önálló prédikációs gyűjteménye szintén sokszor megjelent, ugyancsak külföldön. Ebben az időben az obszerváns, később szalvatoriánus provinciának Esztergomban és Budán működött rendi teológiai főiskolája, ahol 3-3 lektor tanított. Ekkor élt Vásárhelyi András is, az Angyaloknak nagyságos asszonya kezdetű népénekünk szerzője és nagy hírre tett szert Pécsváradi Gábor provinciális szentföldi utazásának emlékirata is. Magyar nyelvű kódexeink a 16. század 10-es éveitől kezdve jelennek meg. A ferences eredetűek szám szerint felül múlnak minden más szerzői csoportot együttvéve. Ugyancsak ferences könyvben maradt fenn a Magyarországon ismert legrégebbi orgonamű kottája tabulatúrás lejegyzésben. Az obszervánsok híresebb kolostor templomai a hazai késő gótikus építészet gyöngyszemei (Szeged, Kolozsvár, Nyírbátor). Nyírbátor stallumai pedig a reneszánsz művészet kiemelkedő emlékei.

Ami az obszervancia társadalmi hatását illeti, két területen egyedülálló a magyar szerzetesség történetében: mégpedig a Dózsa-féle parasztháborúban és a reformációban. Már a keresztes hadjárat összeprédikálásával is az obszervánsokat bízta meg Bakócz Tamás esztergomi érsek, de a hadjárát parasztháborúvá való átalakulásában döntő szerepet játszó mezővárosi polgárság igényeit, egyház- és társadalomkritikáját is a közülük származó obszerváns ferencesek fogalmazták meg. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a parasztháború kegyetlenségeiben megcsömörlött egyik nemesi alvezér Tomori Pál, szintén az obszerváns/cseri barátok esztergomi kolostorába vonult vissza, és innét szólították a kalocsai érseki székbe.) Az imént említett szerepvállalás miatt nem volt vallási ideológiai háttere a parasztháborúnak, de annak teljes elfojtása a szalvatoriánus rendtartományban komoly lázongásokhoz vezetett. A cseri barátok éles társadalomkritikája már Temesvári Pelbárt prédikációiban is feltűnt, és a későbbiekben sem csökkent. Ez magyararázza nemcsak a parasztháborúban való részvételüket, hanem a későbbiekben a rendet már-már a pusztulás szélére sodró hitújításba történt bekapcsolódásuk is. A renden belüli közszellemre jellemző, hogy a templomok nagy értékű ékességeit már a századfordulótól kezdve nem használták, elzárva tartották, vagy visszajutatták az alapító vagy jótevő családoknak. Ennek lehetett olyan hatása, hogy alapító vagy jótevő családok ugyanezt követelték más rendek, vagy templomok esetében is, hiszen tudjuk, a hitújításhoz való csatlakozás gyakori, de ki nem mondott indoka volt az egyházi vagyon megszerzésének lehetősége. De ismert tény az is, hogy a hazai reformáció első generációjának vezető alakjai Szkárosi Horváth András, Sztárai Mihály, Kopácsi István és Siklósi Mihály mind obszerváns ferencesek voltak.